ELŐSZÓ
-Várj, várj már! – rohantam utána, megragadva a kezét.
Dühösen rántotta ki magát a kezemből, és rám ordított.
- Szállj már le rólam! – üvöltésére mindenki felém nézett, mire lehalkította a hangját.
- Fogd már fel, hogy sosem fogsz érdekelni. – Lökött rajtam egyet, és otthagyott.
- Miattad jöttem el ide, miattad küzdöttem fel magam eddig!
Sírni kezdtem, ő pedig megtorpant. Megfordult, arcán csak dühöt és elkeseredettséget láttam.
-Felesleges volt. – vágta a képembe, és tovább ment.
Zihálva ültem fel a priccsen. Yuki már teljes harci díszben állt mellettem, kezében egy pohár gőzölgő kávéval. Felültem, elvettem tőle, és belekortyoltam. A gyomrom liftezni kezdett a kávé ízétől, és én igyekeztem erőt meríteni ebből az undorból is.
-Rendben vagy? – hallottam Yuki lágy hangját. Az apró növésű énekeslány hangja halk volt, és gyengéd.
-Ez volt életem legrosszabb születésnapja. – károgtam halkan. – A többiek?
-A folyosón hülyülnek a többiekkel. – megsimogatta a vállam, én pedig a kanapé támláján lógó ruhámra néztem. Már csak fél óra volt hátra a koncertünkig, de én még mindig melegítőben ücsörögtem a kanapén. Ennyi kijárt nekem, elvégre én voltam a sofőr, egész nap vezettem.
-Itt vannak már? – kérdeztem.
-Az öltözőben várnak. Tudod miért. – motyogta.
-Hogyne. Shin meg a lincshangulat. – vigyorogtam keserűen és készülődni kezdtem.
-Muszáj lesz. Van ami fontosabb nála. – válaszoltam. Igyekeztem határozott lenni, de Yuki volt az egyedüli, aki tudta mi zajlik bennem.
-Szeretlek. – ölelt át hátulról.
-Na elég a fanservice-ból. – mosolyogtam. – Ezt tartogasd a színpadra.
I. fejezet
Ha végigsétáltam a stúdió folyosóján, az emberek összesúgtak. Kiközösített ember lettem. A saját együttesem haragudott rám, de az együtt töltött évek, és az, amit együtt átéltünk, segített átvészelni ezt. A saját családom is megtagadott, egyedül ők álltak ki mellettem. Nem volt már minden olyan, mint régen, de én magam is megváltoztam. Intenzíven éreztem az emberek megvetését, és ez keménnyé tett. Nem akartam semmit és senkit, magányos voltam és boldogtalan. És ekkor érkezett meg. Azt mondják, ha sebzett a lelked, akkor megtalálod a sebzett lelkűeket.
Olyan volt számomra, akár egy pióca. Mindenki furcsának tartotta, mégis minden pasit elvarázsolt. Nem a lányok csábító módján. Voltak róla pletykák, és bár az emberek elhallgattak ahol megjelentem, még így is fülembe jutott egy-két hír. Azt mondták róla, a nőket szereti, azért férfias. Egyesek odáig mentek, hogy át is operáltatta a testét. Tény, hogy nem adott neki túl sok jót a természet.
A színpadon állt a többiek társaságában. Az énekeslány a nyakában lógott, a fiúkkal ült. Baseball sapka, rövidujjú kék póló, és farmernadrág, fekete tornacsuka.
A büfénél ültem, és csak néztem. Karcsú volt, mégis erőteljes. Az egyik srác mondott neki valamit, mire felemelte a gitárját, és a másik kezébe nyomta. Izmos kar, váll. Akár egy tinifiú.
Tökéletesen kielégítené a perverziómat. – ez járt csak a fejemben. Hogy ha őt megszerezném, nem kellene a saját romlott önmagamtól tartani, ha vele lennék nem félnék attól, hogy bűnt követek el.
-Miért vagy oda a fiatal lányokért? – Yuya volt az első, aki feltette ezt a kérdést nekem. 6 éve volt a per, és az utóbbi 6 évben eltiltottak a zenétől. A kiadóm finoman fogalmazott azzal, hogy pihennem kéne. Egyszerűen túl nagy lett volna a botrány, ha akkor visszatérek. Névváltoztatás, és új lemez. Persze az újságok így is hetekig csemegéztek az eseten, de ez most senkit nem érdekelt. Más embernek tűntettek fel, és az is voltam. Csak zenélni akartam, énekelni. Már semmi nem érdekelt.
-Te miért vagy meleg? – kérdeztem vissza halkan. A vékony srác felháborodottan pattant fel a székről, ahol idáig ült.
-Nem vagyok meleg! – kiáltott rám, sörösüvegét letéve az asztalra. Harciasságán nevetni kezdtem, és felé fordultam.
-Én pedig nem vagyok pedofil. – ejtettem ki a számon a szavakat, amiktől mindig felfordult a gyomrom.
Ahogy otthagytam, láttam hogy a lány engem néz. Az énekesnője épp magyarázott neki valamit, de ő mindet bámult. Yuya némán nézett utánam, nem szólt semmit.
*
Két év után végre eljutottunk Tokióba. Nekem és a többieknek régóta volt már ez az álmunk. Nem voltam azonban annyira naiv, hogy azt higgyem, sétagalopp lesz a dolog. Yumi persze mindig annyira pozitív. A velem történt dolgok óta, ő a jobbik felem. Az a vidám valaki, aki nem hagyja, hogy eltűnjek erről a világról. Erőt ad, és mellettem áll. Eddig ő volt az egyetlen. Reménykedtem benne, hogy ha már itt leszünk, majd találok valakit. Yumi vezetett el ahhoz, akire vágytam. Egy cikk a neten, hogy figyeld már, ez a srác egész helyes. Ő volt az, akit magamnak akartam, akinek a hangjára aludtam el, az ő dalait hallgattam elalvás előtt, hogy gondolkodjak, csak ne emlékezzek a múltra.
Már rögtön az első koncert alkalmával együtt voltunk beosztva. Ugyanaz a kiadó, így a turnénk is közösen volt kiírva. Mikor megláttam az együttes új klipjét, remegni kezdtem. Yumi velem együtt örült, mikor meglátta a nevüket a listán. Tudta, amit én is. Ismerte az összes pletykát, hiszen hozzá rohantam minden kis hír hallatán. Hogy újra összeáll a banda? Majd kibújtam örömömben a bőrömből. De hogy egy színpadon lépek majd fel vele, azt nem gondoltam.
Egy hűvös pénteki nap volt. A színpadon ökörködtünk, mikor észrevettem. Majdnem ledobtam a gitáromat, úgy megdöbbentem. Olyan volt, mint egy valóra vált álom. És Yuyával beszélgetett.
Yumi odaugrált hozzám, és beszélni kezdett. De nem érdekelt. Most semmi sem. Megfordult, szemüvege mögött hideg, távolságtartó sötét szempár, gőgös arc. Száját gúnyos félmosolyra húzta, és otthagyta Yuyát. Ahogy kiment a teremből, odamentem hozzá.
-Mi volt ez? – intettem fejemmel a távozó felé.
Yuya beletúrt a hajába.
-Azt hiszem egy szóbeli seggberúgás. – vigyorgott rám.
-Mi a fenét csináltál már megint? – ültem le mellé, és intettem a pincérnőnek. Hamarosan már én is sörrel a kezemben ültem a széken.
-Hát persze, hogy így reagált. – vigyorogtam. – Ennél jobban én sem tudtam volna reagálni. Ártatlan, és mindenki vádolja.
-Mint téged. – motyogta halkan Yuya. Bólintottam.
Ha valaki, akkor az együttes tagok tudták, hogy mi van bennem. Jó párszor látták már, ahogy elszakad nálam a cérna egy blogbejegyzés, vagy egy fórumos hozzászólás láttán. És aki még nála is jobban tudja, mennyire nem vagyok leszbikus, az Tomoya. A mi drága gitárosunk, akihez hozzábújok éjszaka, ha még a zene sem segít elűzni a rémálmokat. Lapos mell ide vagy oda, neki jó vagyok úgy is.
Egy nappal a koncert előtt történt. Fenn állt a színpadon. Yuya megint tett egy megjegyzést róla, mire én megrúgtam. A szék szélén ült, így sikeresen feldőlt a székkel együtt. Nevetni kezdtünk, de én hamar abbahagytam. Nézett. Ott állt a gitáros felé fordulva, de engem nézett. Komoly, elgondolkodó pillantása találkozott az enyémmel. Megbabonázva néztem, de ő félrefordult.
-Mi van? – nézett rá, majd rám Yuya. – Oh-ooooo. Csak neeeeem. – vigyorgott elégedett fejjel.
-Kuss. – szóltam rá, és igyekeztem nem törődni Tomoya pillantásával. Komoran az ölemben fekvő újságba merültem. Ekkor kezdett el énekelni. A jól ismert mély, öblös hang, mely a gerincet borzolja, végigsimít rajta, mintha lehelete a nyakadat súrolná, mint egy csók, ami lágy akár a selyem érintése. Egy piros csepp jelent meg az újságon, én meg egy végtelennek tűnő pillanatig ledermedtem. Felkaptam a fejem, és ránéztem. Shin a színpadon engem figyelt éneklés közben. A vércseppek az újságon egyre gyakoribbak lettek, Yuya meg sápadtan pattant fel. Kezemet az orrom alá tartva bámultam a véremet.
-Mi a… - morogtam, de Yuya nem hagyott szóhoz jutni. Orrom alá dugott egy papírzsepit, és fejemet hátrahajtva próbálta felfogni a vérzést.
-Anyám. - morogta és Yumira nézett. Az ijedten ugrott a székemhez, míg Tomoya orvosért kiáltott. És mindezek közben csak őt láttam. Énekelt, az orrom meg vérzett.
Yuya halkan nevetni kezdett, majd mindenki számára jól hallhatóan megjegyezte:
-Te vagy az első, akinek tényleg vérzik az orra, ha begerjed. Tisztára, mint a mangákban. – vigyorgott. Ingerülten ütöttem meg a vállát, mire kacagni kezdett. Shin hirtelen elhallgatott, csak állt mikrofonnal a kezében, majd megszólalt.
-Nem kéne kórházba vinni? – hangja hallatán összeugrott a gyomrom. Felpattantam, és vöröslő, lángoló fejjel intettem neki.
-Nem kell, folytasd csak nyugodtan, már jobban vagyok. – pattantam fel, mire Yuya fenékre ült. A vér lassan csurgott az orromból, én meg Yumi karját megfogva kirobogtam a vécére.
-A hapsid nem normális. – morogtam halkan, és hagytam, hogy a maradékokat letörölgesse rólam.
-Miért? Az orrod alá dugott egy zsepit. – vigyorgott, miközben az arcomat tisztítottam.
-Egy tuskó. Hogy lehet ilyet mondani ilyen hangosan? – mérgelődtem, a tükörbe bámulva. Lábaim remegtek, arcom kipirosodott.
-Mit érzel most? – nézett rám nagy, baba szemeivel. Ő volt a legjobb barátnőm, szinte testvér. De ezek a változások elég ijesztőek voltak. Akár egy skizofrén, kedve szerint cserélte le Yumi kedves kislányos énjét, Yuki komoly, mosolytalan bátyus szerepére.
-Zavart. Nézett, és nem tudom miért. Egy részt örülök, egy részt idegesít. Nem számítottam rá, hogy egyáltalán észrevesz majd.
-Már hogyne venne észre. Nem számít az emberek mit mondanak, te szép vagy. – mondta Yuki, majd megölelt.
Majnem 8 éve, hogy együtt voltunk. És 4 éve egy banda. 4 évbe telt, mire összekanalaztuk a srácokat. Tagok jöttek-mentek, míg végül megtaláltuk a tökéletes párost, Yuyát és Tomoyát. Yumi azzal a lendülettel meg is hódította a vidám gitárost. Keményen gyakoroltunk, mire eljutottunk oda, ahova mindig vágytam. Tokio, Japán fővárosa. És a T.Madd kiadó. A Dirty Angels kiadója. Mindent tudtam róluk, Shin összes cirkuszát. Nem volt neki sok, két évvel ezelőttig. Akkor indult a per, a kiskorúval történt szexuális kapcsolatról. Minden japánnal foglalkozó fórum ettől volt hangos, és minden rajongó erről beszélt. Volt aki meggyűlölte, volt aki kitartott mellette. Sajnos az akkori kiadó nem az utóbbi csoportba tartozott. Sajtótájákoztatót tartottak, és nyilvánosan kijelentették, hogy a D-A már nem a kiadóhoz tartozik. Az együttes ahogy jött, úgy el is tűnt, és nekem maradtak a régi hírek, a régi dalok. A szívemet mintha kivágták volna. Nem azért, mert ismerni véltem. Hanem mert azt hittem már sosem hallhatom énekelni.
*
Az együttesem az életem. A Dirty Angels feléledt, mert Choi és Yasu képesek voltak megbocsájtani nekem.
Fél éve megjelentek az ajtómnál. Komoran néztem őket, majd félreálltam és a konyhába mentem. Yasu rágyújtott egy cigire, és a füst mögül figyelt. Az ablaknál ültem, előttem egy kis ramen leves. Olcsó, zacskós fajta. Semmi kaviár, és pezsgő.
-Kezdjük újra. – szólalt meg hirtelen.
Choi bólogatott, és megkerülte a komor barátját.
-Hiányzol.
-Legutóbb még Pedofil baromnak neveztél. – csaptam le az asztalra a pálcikámat. Hangom halk, és nyugodt. Másfél éve gyakoroltam ezeket a mondatokat, nem volt már bennem düh. – Mi a fenét akarsz most tőlem?
Yasu komoran ült le velem szemben.
-Nézd. Nekünk semmi bajunk. Minket akármelyik együttes szívesen lát. Aki itt elszúrt mindent, az egyedül te vagy. Az egész karriered vágtad taccsra. De valamiben egyetértünk Choi-jal. Kellesz nekünk.
-A te dobosod akarok lenni, nem másé. – vigyorgott Choi, a karomat markolászva.
-Majd két évig egy szót sem szóltatok hozzám. De ennyi idő múlva hirtelen rájöttél, hogy én vagyok a tökéletes énekes…
Felpattantam, és mikor már hozzá vágtam volna Choi fejéhez az edényt, Yasu kijózanított.
-Az csak fél évig tartott. A többi idő azért kellett, hogy találjunk kiadót, stúdiót.
-Szinte a világvégére mentünk, de megvan. Egy kisebb, nem túl híres kiadó, de van 1-2 együttese ami most kezd fellendülni. Ők voltak az egyetlenek akik azt mondták, a cirkusz körülötted majd jót fog tenni. Csak egy interjú kell arról, hogy a lelked tiszta.
-Az emberek mindent bevesznek, aki meg nem, azt majd a zenénk taglózza le. Erről gondoskodom. – Néztem őket. Szemükben félelem az elutasítástól, arcukon mosoly.
Kihúzott derékkal léptem be a kiadó ajtaján.
A főnök csak egy dolgot kért, hogy mondjam el mi történt igazából. Hazudhattam volna. De az igazat mondtam.
-Tudja maga milyen híresnek lenni? Nap mint nap az emberek előtt élni az életét. Ha fingik egyet, akkor azt közlik az újságok. Magányos meló. Minden kapcsolatomban benne volt a hírnév, legyen az barát, vagy barátnő. Egy idő után, már nem kerestem párt magamnak, mert nem akartam csalódni. Több nő akart a híres Yasu barátnője lenni, mint megtudni ki is vagyok igazából. Kurvázni kezdtem. Ő pedig gyönyörű volt. Egy bárban ismerkedtünk meg. Szorosan a testére tapadó vörös ruha, vörös magassarkú cipő. Törékeny, szép arcú. Aznap éjszaka az enyém lett. Másnap estére már a cikk az újságokban volt. Csak 16 volt. A tárgyaláson iskolai ruhában jelent meg, és a gyönyörű nő helyett egy ijedt lány arcát láttam. A kiadó még utoljára segített, és jó ügyvédet fizetett. A vádat ejtették, és a lány szinte rámtámadt dühében. Nem tudom, hogy mi volt a célja ezzel az egésszel, de nem is érdekel. Csak énekelni akarok.
